Kezdőlap

Az Összefogás a Magyar Családokért Országos Egyesület 2013. december elején támogatói megállapodást kötött a Balassagyarmaton működő Szent Imre Keresztény Általános Iskola, Gimnázium és Szakképző Iskola által létrehozott Keresztény Iskoláért Alapítvánnyal. Az Alapítvány céljai között a keresztény iskolai nevelés ápolása, személyi feltételeinek, képzéseinek biztosítása, valamint az ehhez szükséges tárgyi feltétel megteremtése szerepel. Az Egyesületünkkel kötött támogatás célja, hogy a szociálisan rászoruló gyermekek és családjuk karácsonyi csomagot kaphassanak. A karácsonyi csomagok főként tartós élelmiszereket tartalmaztak 50.000 Ft értékben, így próbáltuk megkönnyíteni és szebbé tenni a nehéz helyzetben lévő családok karácsonyát.
A sikeres együttműködés folytatásaként a 2013/2014 második félévére Egyesületünk az Alapítvánnyal közösen ösztöndíjat hozott létre a szociálisan rászoruló jól tanuló gyermekek támogatására. Az Összefogás a Magyar Családokért Országos Egyesület 300.000 Ft-tal támogatja az ösztöndíj programot.

Tisztelt támogatóink!

Hamarosan újabb ruhagyűjtő konténerek kerülnek kihelyezésre, addig is a már meglévőket az alábbi helyszíneken találhatják:

FIGYELEM! IDEIGLENES LISTA! 

Bővebben: Ruhagyűjtő konténereink

csal2Együttműködési megállapodást írt alá június 28-án az Összefogás a Magyar Családokért Országos Egyesület és a Pest Megyei Kormányhivatal. A megállapodás értelmében napokon belül használtruhagyűjtő-konténereket helyeznek el a kormányhivatal által használt területeken.

Bővebben: Együttműködés a rászorultakért

Ruhagyűjtő konténereinket az alábbi címeken találhatják:

Bővebben: Ruhagyűjtő konténer helyszínek

ruhakontenerAz Összefogás a Magyar Családokért Országos Egyesület alapszabályában meghatározott közhasznú céljai megvalósításához megállapodott egy olyan gazdálkodó szervezettel, amelyik használt ruha összegyűjtésével és újra hasznosításával foglalkozik.

 

Az Egyesület immár 10 éve különféle módokon segíti a társadalom peremére kerülteket, és idén ezzel az új koordináló tevékenységével kívánja ezt bővíteni.

 

Bővebben: Ruhagyűjtő konténer telepítés

Az Összefogás a Magyar Családokért Egyesület megbotránkozva, csalódottan és felháborodva áll azon tények előtt, hogy az ENSZ szakbizottsága be kívánja tiltani a gyermekmentő inkubátorokat, arra hivatkozva, hogy ezek a gépek sértik az újszülöttek azon jogait, hogy megismerhessék igazi szüleiket.

Ezen kijelentések mély hozzá nem értésről és embertelenségről tanúskodnak, amelyeken Egyesületünk már nem is lepődik meg azok után, hogy néhány éve az ENSZ szintén kiállt az ún. gender elvek mellett.

A „szakemberek” egy valamivel azonban nem számoltak: amennyiben valóban betiltják az anonim inkubátorokat, úgy a csecsemők legfőbb joga, az élethez való jog csorbul.

Egyesületünk hitet tesz az emberi élet és az emberi méltóság mellett, ezért arra kéri hazánk vezetőit, orvosait és kórházait, hogy ezen kérdést kezeljék eleve megoldott és megválaszolt kérdésként, és ne szakítsanak a gyermekmentő inkubátorok működtetésével.

2. oldal / 2

nagylogo2

 

Kézműves termékeink:

Medalion 8

www.medalionshop.hu

 

2015-ben Egyesületünket támogatta:
 

Bejelentkezés



omcse fejlec szolnok